Prológus

-          Szeretlek!

Szemeim kikerekedtek, ahogyan Akoto Ren ajkát elhagyta ez a szó. Lábam a földbe gyökerezett és teljesen lefagytam, még levegőt is elfelejtettem venni. Aztán folytatta:

-          Elvárom, hogy viszont szeress!

Ekkor fogta magát, sarkon fordult és elindult, majd eltűnt a következő kanyarban, az iskola folyosójában. Nem tudtam gondolkodni, egyszerűen nem tudtam mire vélni a dolgot.

* fél órával később *

Az osztályban ültem, csukott szemekkel és a történteken gondolkodtam. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam, majd nagyon lassan kifújtam.

-          Tényleg Nana-chan! – hallottam meg az egyik barátnőm, Yuriko-chan hangját.

-          Hm?

-          Miről akart veled beszélni Akoto-senpai? – haboztam, hogy elmondjam-e neki, hogy mi történt, végül úgy döntöttem, hogy elmondom.

-          Szerelmet vallott! – sóhajtottam.

-          Mi?! – kiáltott fel Rima-chan, mikor ki akart menni az ajtón, de mikor ezt meghallotta, rögtön visszafordult és odarohant hozzám. – Azt hallottam, hogy képes ölni a puszta tekintetével!

Felnevettem.

-          Ugyan! Ez csak pletyka!

-          „ Remélem „ – fűztem hozzá magamban.

-          Azért csak vigyázz! – szólalt meg Yuriko, a legjózanabb ember, akit valaha ismertem. – Sosem lehet tudni!

-          Igen. Talán …

* 2 órával később *

Iskola után hátamra kaptam a táskámat és hazafelé tartottam. A hideg levegő bekúszott a ruhám alá és végigrohant a gerincemen. A Közösségi Parkon át keresztül mentem, úgy, ahogy minden egyes nap. De ez más volt, mint a többi délután.

Hirtelen megpillantottam Akoto Rent. Fekete hajába lágyan beletúrt az őszi szellő, hamuszürke szemei pedig szinte felfaltak engem. Kirázott a hideg. A fiú engem bámult, érzelemmentes arccal én pedig olyan kényelmetlenül éreztem magam emiatt, hogy el akartam tűnni.

-          Senpai … ? – szólaltam meg halkan, bizonytalanul.

A fiú hirtelen megragadta a vállamat, rettenetesen erősen, azt hittem, hogy összetöri a csontjaimat. Erőszakosan magához rántott, én pedig felsikoltottam. A következő pillanatban a senpai arca alig pár centiméterre volt az enyémtől és mire feleszméltem, az hozzá akarta nyomni ajkát az enyémhez.

- Ne !!! – sikoltottam, majd eltaszítottam magamtól. Könnyek szöktek a szemembe, és félelmembe hátratántorodtam pár lépést. – Mit művelsz, senpai?!

- Mi a baj? – kérdezte, miközben döbbenten pislogott, majd elvigyorodott. – Csak meg akartam csókolni azt, akit szeretek.

Csak bámulni tudtam a fiúra.

-          Inkább te mit csinálsz? – lépett közelebb, mire automatikusan hátra léptem.

-          Micsoda? Miről beszélsz?

-          Nem megmondtam? – hajolt közelebb hozzám. – Elvárom, hogy viszont szeress!

A fiú őrült mosolya egészen a csontjaimig hatolt. Túl széles és feszült vigyor volt ahhoz, hogy csak egyszerűen tovább lépjek felette. Egyszerűen beleégette magát a kép a fejembe, ahogyan Akoto Ren hamuszürke szemei az enyémbe fonódtak és ahogyan a rózsaszín ajkai őrült vigyorba rándultak.